- Csipp csepp, egy csepp, öt csepp, meg hét, szakad az ér, csepereg a vér! - énekelte kislányosan kacarászva az anyaszült meztelenre vetkőzött fiatal nő, miközben a feje fölül egyre lassuló ritmusban csepegtek a kövér vércseppek nyitott tenyerére, majd onnan ujjai között, mint a víz gördültek tovább a hatalmas ezüst mosdótálba. Mikor már nem látott több sebes tempóban zuhanó apró vörös gömböcskét tenyere felé közeledni felnézett a feje fölé, ahol egy fiatal lány volt végtagjainál fogva fejjel lefelé kifeszítve. Teste hófehérsége kegyetlen kontrasztot alkotott arcával melyen minden centiméter bőrt gyorsan alvadó vére festett vörösre. Hollófekete hajtincsei kemény, ragacsos tincsekbe álltak össze, azok hegyén folyt végig a nyakán tátongó sebből kiömlő vér. A csapás kis híján lefejezte a lányt, feje élettelenül lifegett testével ellentétes mozgással, amikor a nő felemelte véráztatta kezét, hogy meglökje a hűlő testet, azt remélve, hogy néhány csepp vért még nyerhet vele. Amikor megbizonyosodott, hogy mindent megkapott a lánytól, amit csak adhatott, ujjai közé csípte képzeletbeli ruháját és illedelmesen pukedlizett, mintha csak egy századokkal ez előtti bálon köszöntené leendő táncpartnerét.
- Köszönöm szépen! - mondta mosolyogva, majd mohón a tálba mártotta mindkét kezét és mintha csak a reggeli mosakodáshoz készülődne kiemelt egy marék forró vért a tálból. Egy pillanatig csak nézte megbabonázva, mintha imát suttogott volna, majd hirtelen mozdulattal a mellkasára csapta és elkezdte bőrének minden milliméterét bedörzsölni a vasízű folyadékkal. Szeme lecsukva, szempillái alig láthatóan megremegtek, száját félig kinyitva kéjes arckifejezéssel terítette be testének minden porcikáját. Mire végzett az egész teste cseresznye piros színben tündökölt. Az utolsó simítások után lassan hátra lépett a kőterem közepébe, lépéseit tűsarkainak koppanása visszahangozta.
A termet padlótól plafonig kemény, hideg, nyirkos kő borította, leginkább középkori börtöncellára vagy kínzókamrára hasonlított, de a berendezés rituális szertartásokról árulkodott. Három falon egy-egy fáklya lobogott, lángjuk táncoló árnyékokat vetett, míg a sarkok és a távoli fal szilárd sötétségbe burkolóztak. A terem egyetlen bejárata, egy régi, vaskos, nehéz kovácsoltvas ajtó az egyik fal közepén állt, bezárva. Az áldozat alig észrevehetően, de még mindig himbálódzott a plafonra erősített láncokon a terem távolabbi végében. Középen vörös festékkel felfestve egy hatalmas ábra volt, egy címer. Vékony kígyószerű sárkány tekergett egy pajzs körül, melyen három sárkányfog díszelgett. Ott gubbasztott a közepén féltérdre ereszkedve a nő, homlokát térdének nyomva, kezei a lába előtt összeértek, ujjaival a földön támaszkodott. Testén a vastagon felkent vér továbbra is frissen, vörösen csillogott, mintha abban a pillanatban folyt volna ki egy frissen vágott sebből.
Hirtelen a terem sötétségéből előlépett egy másik alak. Egész testét súlyos, fekete bársony köpeny fedte, arcába csuklya volt húzva, így testének minden centiméterét eltakarta. Nesztelenül közeledett a földön térdelő alakhoz, majd megállt közvetlenül előtte. Ahogy kilépett a fényre nehézség szállta meg a levegőt, ha lettek volna szemtanúk a nő korábbi vidámságát a másodperc törtrésze alatt érzék volna szertefoszlani. Mintha megérezte volna a sötét alak közelségét a nő felemelte a fejét, szemeit azonban csukva tartotta. A köpeny alól ekkor kinyúlt egy vékony női kéz, melyen már nem fénylett a vér, de még mindig rikítóan vörös volt, mintha varázslat tartotta volna frissen. A köpenyes alak a térdelő nő álla alá tette két ujját, mintha azzal a két ujjal akarná talpra állítani önerőből. Az érintésre a nő a szemeit nem nyitotta ki, de kínos lassúsággal felállt térdelő pozíciójából, de még így is majd egy fejjel alacsonyabb volt a másik nőnél. Amikor felegyenesedett végre kinyitotta szemeit, mire az eddig rejtőzködő nő a már előbújtatott kezével lehúzta fejéről a csuklyát. Arcát ugyanolyan vörösen borította a vér mint a kezét, haja sötéten tapadt a fejbőréhez. Majd egy újabb mozdulattal megoldotta a köpenyt összetartó csomót, ami ennek következtében lesiklott vállairól és egy csomóban gyűjt össze a lábainál. Kezeit vissza eresztette teste mellé, majd teljes mozdulatlanságba merevedett. Várt. Ő is, mint a fiatalabb nő, csupán egy pár cipőt viselt, mégis sugárzott róla a méltóság. Ahogy állt az alacsonyabb nő előtt hullámokban lüktetett róla a forróság. Fejét egyenesen előre tartotta, szemét viszont lefelé szegezte, hogy a másik nő arcába tudjon nézni.
A fiatalabb nő szeméből mély, leírhatatlan áhítat sugárzott, mélyen vette a levegőt, amitől mellkasa szabályos ritmusban emelkedett és süllyedt. Megnyalta az ajkait, majd mély hangon megszólalt:
- Imádkozom hozzád Sötét Úrnő, hatalmad jegyével érints engem.... - mire az Úrnő homlokon csókolta. Először csak az ajkai értek bőréhez, majd mikor kinyitotta száját nyelvével is végig simított rajta. Mintha csókolózni próbálna a homlokával, egy ponton lenyalta a vért.
- Áldozataid vére áldjon meg, add, hogy erőd sötét leple a hitetlenektől megóvjon... - folytatta a nő. A szeme egy másodpercre sem szakadt el úrnőjéről, aki a következő sorok hallatán ajkait végig húzta az orrán, majd újra felegyenesedett. E közben kezével hátra nyúlt a tál felé melynek alján még melegen, folyékonyan ült a vér, a tál alatt lobogó apró tűznek köszönhetően. A tál mellett álló apró kupával kimert egy keveset s mikor a nő befejezte a sorokat az ajkához illesztette azt és megdöntötte, hogy nyitott ajkain keresztül a szájába folyhasson a vér.
- Életemet és fiatalságomat őrizd meg, ó Szépség és Örökkévalóság Úrnője, s én cserébe mindennap csókkal illetem neved. - kántálta tovább a sötét imát a nő, végig Úrnője szemébe nézve, aki a szavak hallatán kínos lassúsággal ismét arca felé közeledett. Szemei szikrákat szórtak, vad éhség tombolt bennük, sugárzott belőlük a dominancia, a megkérdőjelezhetetlen hatalom, mellyel az előtte álló nőt birtokolta. Mielőtt még hozzá ért volna arcához megtorpant, mire a lány, egy kicsit fentebb emelte a fejét és száját az övéhez nyomta, egyetlen szót lehelve az ajkaira: - Erzsébet.
Neve hallatán Erzsébet a nő vállaira tette a kezét, végig simított karjain, majd a derekára helyezte őket.
- Sötét legendád forrása örök, míg szüzek élnek e földön, te is velünk maradsz Vérgrófnő míg van ki neved mindennap kimondja. - hangzott az ima újabb versszaka, miközben Erzsébet derekánál fogva magához húzta a lányt, aki immár hátra szegezett fejjel kántálta örök imáját, így ajánlva fel nyakát úrnőjének. Ahogy az ima a vége felé közeledett úgy gyorsult fel a szíve, a nyakán látszott, ahogy vad tempóban lüktetett ütőere, várta, hogy Erzsébet mit tesz vele. Felajánlotta neki a nyakát, a tisztelet, megadás és bizalom jeleként. Önkéntelenül is felgyorsult szíve, pedig az utolsó áldozat óta nem adott okot az Úrnőnek, hogy büntetésként az ő vérében is megmártózzon. Várt. Néma csendben. Várta hogy dönt úrnője, tudta, ha csókot lehel nyakára befejezheti imáját és bemutathatja már megszokott áldozatát. Ha nem, ha a grófnő átharapja nyakát helyette, az lesz az utolsó bemutatott áldozata, ám cserébe a karjaiban halhat meg.
Egy örökkévalóság után végül ajkakat érzett ütőerén, ami erre még vadabb lüktetésbe kezdett, majd a nő tüdejéből hatalmas sóhaj szakadt fel, amikor az ajkak eltávolodtak nyakától. A kupa ismét megjelent Erzsébet kezében, de ezúttal nem a lány szájához emelte, hanem a benne lévő maradék vért végig csorgatta a testén, mire a nő belefogott az utolsó sorokba.
- A vörös hölgy, ahogy siklik a bőrömön, mint címered sárkánya tekereg, érzem, hogy belül táplál, s ezért mondom: Legyen örökké szent a te neved! - amint befejezte az utolsó sort Erzsébet szája az övére tapadt és megcsókolta. Igazán megcsókolta, úgy ahogy korábban homlokát is, nyelve azonnal a lány szájában volt, s ahogy a földre ereszkedtek a festett címer közepén testük összefonódott, s a rituálé befejező részeként alapos mozdulatokkal megszabadították egymást a testükre ragadt vérnek az utolsó cseppjétől is. Csupán amikor már mindkettőjük bőre tisztán csillogott hagyták el a termet, bezárva maguk mögött a súlyos kovácsoltvas ajtót, hogy megóvják örök életük szentélyét a hívatlan betolakodóktól.