Már régóta nem mondom, ha fáj!
S te régóta nem érzed, ha fáj!
Homlokom cseppjeit eltörlöd,
S érzékim lassan elgyötröd.
Hamisan nézek a szemedbe,
Hamisan markolok kezedbe.
Szerelmes lettem egy más valóba,
De te itt tartasz rab béklyóban.
S én önzőn nézek a szemedbe,
S te önzőn nézel a szemembe!
Testünk Összeroskadva feszül,
Jeges ajakunk csókra hevül.
Szenvedély, mi összeláncol
Fél az már a másvilágtól…
Már régóta!!!
Hisz az biz’ a hazug szóban,
Itt tart minket rab béklyóban.
Kéz ér kézhez és láb ér lábhoz,
Megolvad köröttünk a káosz.
S én önzőn bámulom a tested,
S te önzőn bámulod a testem!
Elvágyódnék e világról?
Te vagy az ki visszaláncol.
Hamisan lopom tekinteted,
Hamisan szépnek tekintheted!
Attól bizony nem lesz kevesebb,
De több se, hiába keresed!
Már régóta nem mondom, ha fáj!
Hát most mondom, és lám: neked fáj
2010. június 15.