Itakától a kárhozatig
A búzaföld aranyban játszott már, huszonnegyedik életévem csodás nyarán, a fű hullámzott köröttem, hallottam a tenger morajlását..A fülemben zengett kedvesen, hívogatott csábított had lepjen el, sósló ízét ajkaim közt érezzem, szabadon úszhatnék lágy ölén..Úgy éreztem Posszeidon kedvelhet, hisz mindenem a tenger és most békés lett, hullámai alig alig verdestek..A szél sem fútt most ellenszenvesen, és én magam is azt hittem át élhetem, de túl a messzi horizont felett, vitorlák tűntek fel....Imádott Itakámhoz szegezten egyenest, orrcsúcsaik nyílhegyként közeldtek, célul tűzvén ki szigetem, rossz óment jelenthet ez... Görög föld gyermekei ezek, háborúznak féltékenyek kegyetlenek, kapzsiságuk sosem ismert végletet, betelhetetlenül végtelen, értünk jöttek el.....Nincs asszonyom nincsen nekem gyermekem, nincs is nagyon mit nekem el vesztenem, de fájó szívvel hagynám el, életem bástyáját....Nem látni többé a sok hegyeket, nem járni - kelni többet a szép völgyeken, vígadni éjjel a népemmel, királyom pompás udvarán...
Jó uram Odüsszeus majd értem küldet el, ha nem megyek elébe előzékenyen, leszek majd hát az elsők közt, ki oldalán állok majd...Ábránd marad hát az öregség, az őszes haj a ráncos bőr a bölcsesség...nem is baj hogy alig élhettem....hősként ér el végzetem. Acélos karom, dehát miért? ha nem adhatom életem nemes célért, óvom királyom életét, világom teremtőjét...Alig érte végét e gondolat, rá pillantottam távolban otthonomra...talán sosem látom viszont én, két kezem szép munkáját..
Az udvarba lépett a két király, testvérek Ők látszott ez távolról is már, arcukon a szakál is ezért kiállt, csupán országuk az mi más...Meneláosz hatalmas hős címben áll, Spárta urát testesíti meg ma már, arcán állt az ordasság, nője Hellené után...Bátyja Agamemnón nagy király, döjfös Ő kegyetlen és számító, vérét mi hajtja konzekvens..hatalom iránti vágy...Görög föld ura, e sarlatán, az biz ez hisz sosem lesz igaz nagy király, életeket mint csontot úgy dobál, messze a vállán át...Ma jöttek élni jogukért azon féléért, Itaka jöjjön hadba emez nőjéért, Meneláosz féltett büszkeségéért, még véletlen sem Trójáért......látszat ez, hisz nem nő kell ostobák...csak átjutni végre hős Trója várfalán...
A szél önkéntelen érzelemtől mentesen, minden nappal egyre egyre közelebb fújt minket, tépte vitorlánk..Unalomtól tűzdelten, sodródtunk a sötét kéklő tengeren, hánykolódva ringatózó hajónk fedélzetén..Gondolatban fulldokoltam a holtak tengerében...a csatatéren serdültem perdültem kaszabolva Trója jobbnál jobb harcosait, kik fényűző páncélban vakították szemünket a napisten áldása alatt...Óh, én hazám, ha ez a harc szólgálná javad, nincs mi kedvet adjon öldökölni idegen lelkek porhüvejét...A gondolat álomba ringatott....egy hang szólított. Női hang, szirén mi csábosan szólít pajzán tettekre, örök szerelemre, végtelen életre..De sosem értem el, egy kéz ragadott meg, megragadott s húzott magával a vízhányó valóságba, a szélfútta tenger végeláthatatlan özönének közepébe. Ébren is éreztem eme erős kéz szorítását, s mint felnéztem jóuram láttam magam előtt. Isteni küllemmel hullámzó fürtjeivel hajolt fölém.
"Álmodban kísért a csata gyötrelme, ifjú Tipamis? Féled korai utad a Styx folyó vöröslő vizén?" Kérdezte Odüsszeus, acélos királyi hangján.
*Félelmem kimerül abban, hogy hasztalan halok meg a csata hevében...Nem félem a csatát, mint ahogyan a halált sem, de mi tagadás, hiányolnám az éjjeli áldozatok fergeteges lakomáit, hol elverjük az éhet és a szomjat, jobb napokon fehérnéppel üdvözni az álmot.* - Feleltem félmosolyjal arcomon.
"Fiam épp hogy felsírt anyja méhéből, már is hátrahagytam szépséges Pénelopémmal. Ha rád pillantok, a csöpp gyermek jut eszembe kit saját két kezemmel segítettem a világra. Haza érek mire legénytoll pejhedzik állán? " - Eme mondatok arcát torzították szomorú vonásúvá..Mintha sejtette volna mi vár rá, az elkövetkezendő évek folyamán..
*Bízom benne, hogy mivel kitűnsz az emberek közül, hozzásegíted a Görögséget fényes győzelméhez. Mondtad egyszer, mindenki azzal harcol mit az istenek adtak neki. Leleményed nagy előny a Trójaiakkal szemben jóuram. De mond, oka van hogy megtiszteltél jelenléteddel?*
"Tipamis, ifjú harcostársam..Mindig is ittam szavaid csengését, szemem szívja írott fogalmaid végeláthatatlan sorait..Az ok amiért ide telepedtem eme órában, hogy feladatod eléd tárjam. Feladatod lesz partraszállásunkat követő pillanattól feljegyezni minden csata menetét. Információt gyűjteni az elesettek létszámáról, legyen az görög, trójai..az esetleges támadások végkimeneteleit, hibáit. Minden nemes hős elestének körülményei, legyen az görög, vagy trójai. Bújtasd formás kerek szavaidba őket, okát megmondani nem tudom, de érzem szükségszerű..
Eme új feladatból kifolyólag nem harcolhatsz csatában, kerülnöd kell minden lehetséges ütközetet, s nem tűröm parancsom szegedelmét. Megértetted mit várok tőled?"
*Érteni értem, s számomra megtisztelő a tudat, hogy szókicsem íly nagyra értékeled jóuram, de megfosztol halálom hősi lehetőségétől..Hatalmas csata ez, melyben elesni a legnagyobb kegy mi harcost érhet, főleg ha királya oldalán hallhat el.*
"Ifjú vagy még, dúl benned a harci szellem, de a mészárlást követve inkább lennél írnok mint sem újra harcba bocsájtkozz több ezer ember között, bárhonnan ledöfhetnek, nyilazhatnak, s röpke életed azonnal véget szakad. Akhilleusz sem hallhatatlan maga félisteni mivoltával, érd be hát ennyivel. Írd meg mit elvárok, s biztonságban hazajutsz imádott Itakánkra, hol végre megállapodhatsz, hisz még a család élményeit sem ismered. Pihenj, holnap partot érünk..nem tudhatjuk mi vár majd ránk." - Ezzel elment, vörös palástja lobogott a szélben..figyeltem Őt, amint letelepedik egy báránygyapjóból kirakott ágykezdeményre..Alvást színleltem, szemem felfedtem kellően résnyire nyitva héjjait. Próbáltam rájönni mit érezhet, mire gondolhat Odüsszeusz a partra szállást megelőző éjjelem. Majd hírtelenjében megrezzent, körbe nézett s szeme megállapodott maga mellet. Megszólalt bár nem hallottam szavai csengését. Ismét körbe kémlelt, mintha nem vágyná más tekintetét eme társalgás közben. Egy szellemmel beszél? Kérdeztem magamtól. Ha szellemel nem is, egy istennel. Aligha nem bagoly szemű Pallasz az ki meglátogatta, az Ő kegyeltje Odüsszeusz. A magam fajta halandóknak nem jut ki eme kegyből...
Szemem le, le csukódott, míg végül újra elnyomott az álom. Hangok kérdezgették elborult elmém, női hangok, ismét szirének, vagy csupán egy, egy hang mi víszhangot vet? "Mindenkinek meg van a maga kegyeltje...az enyém, Te vagy, Tipamis. Szavaid csengése fűlemnek oly kellemes mint méz cseppet ízlelni ajkad bársonyán. Közeledsz, eléred partjaim s várni foglak.." Majd a hangok elmúltak, szólni sem tudtam, hisz álmunkban nem mi irányítunk...nincs választásunk.
A hajó megrázkódott miközben partot vetett..Harcosok ugráltak az alacsony vízbe, remélve kijut nekik a jóból. Eltökélten álltak csatasorba Odüsszeuszal élükön, hogy ágyat terítsenek Árésznek minél több holt trójai bőréből..A nap tűzött, égetett a sivár parton. Itaka harcosai nem találtak módot a part meghódításában, mire elérték a csata frontot trójai ifjak menekültek védelmet nyújtó falaik irányába...Apollón templomának hegyén diadalittas fekete péncálba bújt alak, gladiusszat tartott kezét magasra emelte, s görög testvérei hangos kiáltásba kezdtek Akhilleusznak, a nürmidónnak tiszteletére..oroszlán volt Ő az emberek között.
Mindent jegyzeteltem, adatot gyűjtöttem megannyi katonától, felelső tiszttől, minél részletesebben teljesíthessem uram parancsát. Sátrat kaptam, megannyi papirusszal.
Évek teltek el, hősök haltak meg, de Trója bevehetetlennek bizonyult. Harmadik éve hogy sínylődik a sereg. Agamemnon nem tágít. Tróját akarja, eltiporni Priamoszt ki nemesebb király mint ki-e sereget vezeti. Hibája csupán isteneibe, papjaba vetett túlzott hite miben Hektor idősebb fia joggal nem fogja pártját.
Mióta partra szálltunk eme helyen, olykor olykor eljön álmomba az a misztikus lény, aki talán csak a képzeletem szüleménye. Ígérget, kecsegtet örökléttel, végtelen tudással, s szenvedéllyel.
Gyötört minden ilyen álom, vér s szenvedés élezte tőrét ha eljött hozzám. Ugyan akkor hangja már már kiragadta lelkem a testemből..érzem hogy láncok ezre béklyóz...Forró láva mely egy jéghegyben esett fogjul..
Hűen vezettem fejlegyzésem Odüsszeusz parancsára, nem mulasztottam el az apróbbnál apróbb részletek megemlítését. Olykor elő elő vette ezeket, ebből elemezve a támadásokat, igyekezve újabb s előnyösebb taktikákat kovácsolni..
Egy éjjelen, éber fejjel áldoztunk az isteneknek, hatalmas tüzet rakva jártuk sajátos táncunkat, szőlőt ittunk kedvünkre, míg végül elvertük az éhet és a szomjat...A parton telepedve egymagamban távol társaimtól, merengtem egy percnyi békével a lelkemben, elfeledve a háborút, kémleltem a tengert, a fellegekkel dúsított égboltot. Kellemes szellő fújdogált, simogatta arcomat, bebújva lenge ruhám alá csiklandozva mellkasom. Virág illat kellemes illata szivárgott eme szellő útján. Mélyen szívtam be s izgalommal töltött el eme idegen illat. Behunytam a szemem, élveztem a csendet, a békét a lelkemben. Majd a semmiből, egy ismerős női hang szólalt meg, közvetlenül mellettem...
"Szép jó estét kérlek tőlem ne félj. Eljött az angyal, ki álmodban él..
Köszöntelek, a pucér valóság színházában...ahhol az ördög játszik az atyaúristen álarcában." Riadtan néztem rá, nyugodtan ült melletem tovább merdeve a tenger hullámait fürkészve. Némán várt válaszomra, de szó nem jött ki ajkamon, dermedten kérdeztem magamtól, honnan került ide ily némán s hírtelen?
"Virágok helyett, sírok nyílnak a réteken. Törékeny vagy, s Te is oda jutsz előbb, vagy utóbb..Van egy világ, egy ismeretlen világ, melynek senki sem szabhat határt. A hold ragyogásánál, a napfényes világ, e boldogsából semmit sem lát. Ezért vonz a mélység minden hűvös és sötét, lelkem felszabadult s már mámorosan él."
Lassan nézett rám tiszta hangon közölve eme mondatokat, miket nem tudtam mire vélhetnék. Arca szebb volt mint bármelyik lány, nő, asszony akit valaha láttam életem folyamán. Bőre mint a márvány, szeme zöld mint Trója legszebb drágaköve..Haja vörösen hullámhozz a vállára omolva, máshol a lapockáját takarta. Érzéki teste kivehető volt passzos köpeny szerű ruhájában is. Ajka már már túl pirosnak tűnt, de betudtam a bor hatásának, s az éjszaka varázsának.
*Nem félsz hogy rád lelnek itt? Bolond vagy, de ez nem tartja vissza Őket a gyalázattól. Tőlem nem kell tartanod, de a tábori fatyjaktól jobban tennéd ha távol maradnál. Egy birkát sokszor meg lehet nyírni, de megnyúzni csak egyszer.* Sajnáltam Őt, és aggódtam mi lesz ha itt találja valaki. Meggyalázná abban a pillanatban hisz nőt sem láttak éve óta..
"Nem kell tartanom senkitől, sem tőled sem más férfi nem vált ki félelmet belőlem. Nem szeretném ha félreértenél, s szíved joga nem ismersz még. Olykor káprázik a szemem, elborul az elmém s bíbor éjj száll le rám...Ha megteszem, kezemben látod az utolsó álmod mely a fejedbe száll. Rég kerestem egy más világot, de az út itt véget ért..Most itt vagytok, te és a Görög sereg, hogy tönkretegyétek." Vádlón nézett ám, s folyton végig fürkészett tekintetével, olykor megpihentetve szemét nyakamon, karomon.
*Sokan vannak elveszve a pokol szélén, nem minden görög akar itt sínylődni partjaidnál. Neked egy lépésre a menyország, nekünk rabiga, egy önző király őrült álmáért.*
Beszélgetésünk elnyúlt az éjszakában, nem volt élvezetes, de unalmas sem. Az a fajta beszélgetés volt, melyhez izgatottság mentesen hozzászólok, s értelmes választ kapok. Amolyan beszélgethetünk, de azt sem bánom ha nem, típusba sorolható esemény. Persze ezzel nem akarom degradálni eme szépséget.
"A szülő földeden ért utol az élet, de itt vár rád a halál, Tipamis..Ez az a hely, hol minden ördög feleszmél, hisz minden angyal porba hullt. Az isteneket nem érdeklik a halandók, a te fajtád, hát miért keresnéd kegyüket?"
*Te vagy az, kinek álmaitól szenvedek, ki kegyeltjének akarsz? - Ha igen, miért csak most jelentél meg, hagyva hinni hogy bolond álmok csupán?*
"Ajándékom van számodra, viszont bűnnek éreztem idő előtt átadni neked. A sötétség ajándékának hívják, onnan ahonnan jöttem. Már nem kell várnod mivel meghívlak én, végtelen életre ítétletvén, új fajként..Nap tüze vonz és még is féljük a fényt..éhünket vérrel, meg pecséltetvén.." - Szeme elhidegült, s lassan felém fodult, démoni tekintettel lassan mászott felém a homokban, mint egy prédára magát vetni vágyó párduc.
*Miket beszélsz?* - Kérdeztem elkomorodva.
*Honnan jössz? Ki vagy te?*
"A föld alól....s a nevem, Medea.." - Amint kimondta-e nevet, szempillantás alatt mögöttem termett, éles szúrást éreztem a vállam s a nyakam közt, erős szorításból képtelen voltam kikeveredni...Éreztem a szédülés jeleit magamon, a látásom egyre homályosult, míg nem elengedve engem térdre rogytam, s hátamra estem. Eme nöstény démon fölém hajolt, véres ajkakkal mosolygva szólt hozzám..
"Kettőnk lelkét egy finom kis vonal választja el, és hogy ha hívlak, indulsz mert jönnöd kell, álmoktól üzve, hogy üdvödre lelj.."
Azzal eltűnt az éjszakában...Nem tudom miként s hogyan, ágyamon ébredtem másnap reggel. A vállam fájdalma elviselhetetlen volt, fejem sajgása új élényként izzott bennem, sosem tapasztalt fájdalom volt ez. Kilépve a napfényes partra még intenzívebb fájdalom fogott el. Elviselhetetlen volt eme napszak számomra. Bebúrkolóztam sátramba, s próbáltam munkámra összpontosítani. Királyom látva gyengélkedésem, jó eszű futárt kölcsönzött nekem, ki bejárta a forntot friss hírekért...Megkönnyítve ezzel új helyzetem. Nem álmodtam. A sebek jelen vannak éktelenül vöröslenek nyakamon...Maradék értelmem összeszedve igyekeztem megfejteni tegnapi szavait a démoni nőnek. Medea..
Odüsszeus aggódott testi épségem miatt, egyre kevésbé jártam nappal, s annál inkább éjszaka. Nem tudta mire vélni nappali depresszióm, éjjeli vígadozásom miértjeit. Viszont nem tartott fel, mivel munkámat maradéktalanul elláttam .
Hetente egyszer hívott a démon, éreztem az elmémben s indulnom kellet, tudtam hová, s hol vár majd rám. Újra és újra kiszipolyozta éltető véremet. Az idő múlásával, egyre gyakrabban és gyakrabban, míg nem elérkeztünk ahhoz a naphoz, mi elűtött minden addigi találkozónktól.
Az elhagyatott templomban várt, Apollón templomában. Az éjszaka leple alatt osontam ki sátramból, próbálva elkerülni a feltűnést..A templomba tilos volt a bejárás, félve Apollón további rontásaitól. Sikeresen érve el a kőépületet, beléptem oszlopokkal tartott csarnokába. Az oltárnál állt, vöröslő hajához illő kőnnyed ruhát viselt. Lebegett a beáramló szellőtől, lidérces küllemet kölcsönözve szépséges testének.
*A mai éjszaka felejthetetlen lesz életed ezentúli szakaszában..Újra gyermek leszel, ki véren nő fel. Süppedt sírhantok közt majd, lélekharangod zúg, s a halandók nem is sejtik majd kit rejt el szemük elől. A napfényes világtól megfosztalak ugyan, de meglást az éjszaka ezentúl kárpótol megannyi csodát..Torkod szomjazik a vérre? Tudom hogy éhezed már a bűnt. A mi rendünk a káosz, nincs más csak pusztítás...Ma te is ordassá válsz, hiszen sarkantyúz a vágy...Mint mondtam, a napfényes világ, e boldogságból semmit sem lát.*
Mint valami fanatikus gondoltam. Nem akarok démon lenni, de be kell ismernem igaza van. Mióta megcsapolja vérem, ember ellenes vágyaim vannak. A világ kifordult önmagából. A szobor mozdulni látszik mégis mozdulaltlan. Némán csodálom a csendes éjszakát.
"Te egy beteg elme vagy, uralod a szellemem, ezért vagyok csak itt, de nem tudsz rávenni hogy kimondjam, tegyél azzá a szörnyé ami te magad vagy. Mindenkit taszítanék, s meg is ölnének ha rájönnének mi vagyok."
*Ódv a szíved, s életed örök marad, akár csak fiatalságod...féld a nap tűzét.* - Felelte Ő.
A szemembe nézett, s előttem termett. Meg sem lepődtem, hiszen hozzászoktam eme mozdulathoz. Elvette újra, a karomba mart, vérem patakzott, s elszívta mielőtt lecseppenhetett volna alkaromon. Ám magához húzott, hosszú éles körmével felhasította keble fedetlen részét, s megparancsolta hogy igyak belőle.. Vöröslő vérével írtam verset én, keble fehér márványán..
*Most itt, először történt meg velem, hogy valaki meghalt amíg ölelt...s még is életben maradt.*
Szívtam a vért, s éreztem hogy testem előnti a forróság, majd a fájdalom. Görcsberándult mindenem, vonaglottam mint egy kígyó kit az ironikus isten mérgezett meg saját mérgével..Átalakulok, gondoltam, démonná válik törékeny testem.
*Nem kell félned, haldokolsz, de csupán a tested pusztul el. A lelked örökké fenn marad.*
Árnyékot láttam mögöttünk, az oszlopnál. Hosszú hajú férfi, palástot viselt viszont a szédülettől alig véltem meglátni ki lehet az. Medea letérdelt, s véres ajkával megcsókolt. Az alak eltorzult arcal meredt ki az oszlop mögül, az elejétől fogva végignézve a jelenetet...Újra belém mart, az alak kardját kihúzva futni kezdett felénk, némán nesztelenül. A nő észrevette, de már hiába, Odüsszeusz a leleményes átdüfte a szívét miként felé fordult. Sikoltani akart, de nem jött ki hang a torkán. Kardját kihúzta, s amaz holtan esett össze. Ennek ellenére, hallva a nő szavait tudta hogy a nő már egyébként is halott volt. Kardjával lecsapott,elválasztva bájos fejét mindig csábos nyakától..Felém fordult.
*Te is az lettél, szörnyeteg mint Ő. Szeretlek, de nincs helyed ebben a világban. Érted teszem, és a lelkedért, hogy békére lelj a túlvilágon. Ebben a testben kóbor lélek vagy csupán, kárhozott.*
Felém indult, ugyanazzal az ártó szándékkal. Tudtam hogy csak jót akar, de élni akartam, még ebben a formában is. Lecsapott a szívemre, s magamat is meglepő gyorsasággal elkaptam a kard pengéjét. Kirántottam kezéből, s messzire hajítottam.
"Nem vágyom rá hogy bántsalak jóuram. Démon lettem, de élni akarok. Hű katonád voltam, amíg tudtam szolgáltalak. De így üldözött lettem, kárhoztatva a sötétségre. Már is érzem az új s egyetlen igaz istent...Érzem a vér illatát. Látom ereid lüktetését, az el nem múló vágyat, a szomjúságot mely egyre nő. Nyerd meg ezt a háborút jóuram. S térj haza."
Azzal eltűntem a szeme elől, sosem látott többé. Minden feljegyzést elhoztam magammal, keresve búvóhelyet a csata közelében, oly magasan s elérhetetlenül hová halandó, s még a napfény sem érhet utánnam. Továbbra is hűen írtam feljegyzéseim. Ittam, öltem, s töprengtem, vajon hány élet kell hogy éhem elteljék..? A világ száz rejtély, mit tudni vágytam de magam sem ismerem még.
Odüsszeusz méltó volt nevéhez. Egy falóvat készítettet, s csellel bevették Trója városát. Követtem Őt, hajóját a tengeren. Az évek alatt teljesen kifinomult minden érzékem. Gyorsabb voltam mint a szél, s nem tudom miért. Rájöttem a levitálás titkára, de halandóként sosem érthettem, sosem gondoltam volna hogy ez lehetséges. Erőm messze felülmúlta bármelyik emberét. Hajókat béreltem, kik kellő távolból követték az általam megadott útirányokat. Éjelente surrantam Odüsszeusz hajójára észrevétlenül. Hallgattam őket, irigyeltem halandó életük. Végigkísértem utolsó éveiket, feljegyeztem minden fontosabb eseményt, míg végül királyom hazatért Itaka szigetére. Kivívta otthona szabadságát, s saját boldogságát. Évekkel később, úgy döntöttem megválok jegyzeteimtől, s utam során találkoztam egy halandóval, ki szava járása alapján író lehetett. Beszélgettünk hosszasan, s kiderült valóban konyít az irodalomhoz. Bár engem mint hallhatatlant nem szárnyalhat túl mivel korlátaim végtelenek, minden egyes évvel. Sok évnyi jegyzetem hagytam hát erre a halandóra. Ki fejébe vette az ötletet, irodalmi szöveget alkot belőle. Homérosz névre hallgatott. Hosszú szakállú alak volt, kissé megviselt ám annál műveltebb. Sosem feledem el vonásait..
A dérfátyol hűvösen játszott már, ez kétezertizenegy kora tavasza már, azt a fájó kort ha túléltem, sosem bocsájtom meg...Odüsszeusz házának ajtaján, sok kedves barát integet felém hát...úgy ölelném sok testvérem, mint fivér a fivérét...Nem sejtették rólam hogy elvesztem, királyom azt mondta nekik elestem, történetemmel meg mentettem, örökké él már velem...
Egy kárhozott vagyok, Odüsszeusz oldaláról....