Tavasz van,
Szavakban
Elvagyok magamban,
Bírom magam valahogy,
De bírnálak már Téged -
E szépreményű remeteség
Érhetne már véget!
Mit akarok?
Hagyjál már!
Mellettem a magány vár -
Védj meg, légyszi', magamtól,
Én megvédelek Tőled,
Köss rám pulcsit szavakból,
És ölelgess meg főleg!
Látjuk egymást egymásban
És bennünk van a másik:
Benned megvan mindenem,
Mire étkes szívem vágyik.
Zöld lomb, fény és csicsergés
Megtaláltam Benned;
Tavaszi szél kacagásod
Engedd része lenned
Kiskertemnek, szívemnek,
Élhetetlen hitemnek!
Hiszen, része voltál kezdetben,
Lángpallosban, szemekben -
Szeretet el nem éget,
Csak jó légy véle, s becézget.
***
Nem tudom, mit hordok össze,
De szeretlek és velem jössz Te
Most már tovább utamon,
Hogy hová?
Azt még kutatom -
Ha egyszer csak megtalálom,
Egy életem, halálom:
Bevégzem e földi pályát,
S a Mennyben húzom majd a gályát,
Odaszólsz majd a akkor csendben:
Emlékszel, hogy... akkor ketten...?
És elkacagjuk magunkat -
Isten érti szavunkat.
/Nehéz letenni a tollat -
Valaki épp filmet forgat
Valahol az agyam mélyén
És nem hagy úgy se elébb békén,
Csak ha kicsit meséltem,
Hogy ne maradjak szegényen./