Hajnalban hazafelé előtted tekereg az út,
És közben félsz, hogy fejjel egy ócska piszoárba buksz.
Adtad a flesst, de az elméd más dimenzióban jár,
Majd ismeretlen tér rideg padjára teleportálsz.
Ne félj, a veséd megvan, csak az idő, mit elloptak!
Hosszú lesz így az út, hogy a biztos pontot elhagytad.
Hát akkor most itt tedd ki magadból a Jack Daniels-t,
Mert reggel az emberek bizony nem látják szívesen!
Hazaérsz, nagy nehezen; meglátod, köszönsz az ágynak:
Elgondolkodsz; talán soha nem örültél így másnak.
Szögre akasztod az időt, rádőlsz kedves komádra;
Szökik a relatív, közben utazol a homályba.