A klinika színfalai közt tekergő bűzben,
az empátiától részeg tudattal bolyongva-
eltékozolt évekkel nosztalgiázom e lélekvesztőben,
torkomon béklyóval figyelek nagyapámra,
látványa féregként hatol tudatom mélyére-
s ott bábját hamar levetve meggyőződés lesz,
nem vágyom az életút peremére-
inkább élek gyorsan,s szeretek szenvedéllyel-
mint hogy a szemem sarkában-
a napjaim őrülten pergő visszaszámlálójának-
víziója kísérjen álmaimban.
Éretlen szívem boszorkánykonyhájának menzájáról-
terhes gondolatok indulnak letatarozni-
az életkedvet,megvezetetten téblábol-
kasztnim mélyén a senki.
Mit rombolhat le a látványom egy apai lélekben?
Miből meríthet aztán együgyű nyugalmat?
Szemhéjai alá már többször süllyedtem,
mint pohárfenékre a tea filterek,
mégis ott bimbózik nevem a vérvonal végén,
kinek lesz nagyobb billog e név,elválik..
Nagyapám elfekszik kórtermi ágyán csendben…
Ismervén a tékozlást, látom zsúfolt kontómat-
mikor forgatókönyvet írok a reinkarnációmra,
ismeretlen lojalitásommal bilincselem magamhoz atyáimat,
ihletük nyomán pulzál vér kasztnimban,
ismervén a függést,edződik a jellemem,
mely ebben a hullaszagú kórházban-
egyenes háttal hallgattatja öregem,
minden optimista hitem beleágyaztam sorsába-
s hiszem hogy felépülhet.