Eljő hamar talán
ama Szent-Halál,
s leborulok oltáránál
leköpvén szégyenlő létem
Biza segedelem nékem
ha kihuny éltem,
mert az azúr égben
megbocsáttatik földi vétkem
Elcsöndesedik a lant
a rőt humusz alant,
húrjai gyöngéden tekerik át
testem megannyi idomát
Pennámból csepergett a tinta
átok korom fölitatta
a jövendőnek néma leszek
jőnek majdan új nevek
Álmom örökkön alszom
pihe talaj lészen almom,
hámom eleszik a férgek
csontom már porrá érett
Hantom töviben gazok
elfeledték hol vagyok
se baj, hisz ősszel az avar
majd fejfámig betakar
Özvegyem ajkáról,
épphogy fölszárad csókom
mán is lőn méltó utódom,
ki ráterül hitvesi ágyamra
Gyermekim pilláiban a könnyek
irántam szüntelen csöpögnek,
s az időben messzire nézve
megmaradok nekik emlékbe.