Állj meg, ugyan hová rohansz?
Városi porban majd megfulladsz
Szemedből kiég lassan az élet
Indítsd csak a benned élő gépet
Öltsd magadra szürke kopott inged
A szél kiszívja megmaradt színed
Hagyd csak, arcod sápadjon tovább
Benzin illata járja át aurád
Omladozó házak követik lépted
Tetszik nekik falfehér képed,
Szemüveg mögött előre nézel
Emlékszel? Még lélegzel!
Egy nap majd lencséd megreped
Ráeszmélsz tágra nyílt szemekkel
Világod üres lap, neveddel címezve
Rá színeket egyedül te vihetsz fel
Ragadj hát festékes vödröket
Öntsd nyakon először a kék eget
Hideg kéken égjen a nap vöröse
Fényében ússzon az élet zöldje
Kezedbe képzelet ecsetét fogd hamar
Szálljon messze minden egyes vonal
De vissza csak az az Egy fusson
Mely végig kísér a hosszú úton
Arany színe arcodat beragyogja
Öröm íze szádban sose múlna
Fesd be a rét minden egyes fűszálát
Útra tévedt csigának keresd meg honát
Tartsd magasba a reszkető katicát
Az ég vizében néhány piros hullám
Adj színt az elgyötört fáknak
Merev ágaikra fess pacsirtákat
Fejüket koronázd sűrű lombbal
Arcukra mosolyt ily módon csalj
Fesd le álmaid, vágyaid mit érzel
S az utat is, mi hozzájuk visz el
Minden mi eltérít, visszatart
Pár sötét folt vagy árnyalat
Üldöz, de vigaszt nyújtson a tudat
Mélység nélkül nincsen kontraszt
S mint ahogy a sötét a világost hangsúlyozza
Úgy emeljen ki, űzzön a Rossz utadra vissza
Járdán állva jusson eszedbe ilyenkor
A színeket te választod lapjaidon.