Mikor a boldogság elkerüli szívem,
Nem marad más, csak egy dallam.
Mikor az éjszaka támad a kegyetlen fagy,
Búcsúzóul csak egy ölelés marad.
Itt vagyok a kegyetlen valóságban,
Fájdalom sújtja piciny szívemet.
A fagy adja az utolsó búcsúcsókot,
Melytől gyenge testem megremeg.
Kihűlve fekszem egy ócska padon,
Vérvörösre váltanak kiszáradt ajkaim.
Meredt tekintettel az eget bámulom,
Nem talál rám már senki hajnalig.
Hajnalra a faggyal búcsúölelést váltok,
S az égre meredt tekintetem megmarad.
Fájdalom sugárzik e két szempárból,
S a fagyos szél, egy dallammal elragad.
Talán majd valaki megtalálja testemet,
De addigra én már nagyon messze járok.
Elragadott a kegyetlen hideg halál,
Egy dallammal melyet dúdoltam, ott, akkor...