És léptem én egy más világba
Szeme színének ócska árnyékába,
Ahol a szép is fáj, a hideg is éget,
Ahol teremt, mi máshol nem, a féreg.
De álltam ott sebzett és büszke
Árnyéka, s önmagam tükre,
Verték a falat, döngött az ég
Vakított a szikra s elmúlt a fény.
Ó, én hős ártatlan-szilén múzsám,
Szerelmed, az Én,most már úgy fáj,
De szorítom egyetlen csecsemő halandóm,
Mi átsegített a Styx folyón…
Tartsd még lángon, ki ne vesszen
Had lássa az értetlen, hogy értsen
Engem minden parázna vágyak,
Ha esténként elkapnak, mikor téged látlak.
Karomra vetett, nehéz súlyok,
Visszatépnek, ha merném, hogy ugrok,
Tart még, mi odaláncolt egykoron,
Szemed kacér tánca, íves nyakamon…