Szeretlek.
Banálisan cseng
mint a mosolygós kínai büféárus Cheng
tört-magyar sóhaja:
Jó kaja!
Enni, finom!
(emlékszel,
oda vittelek az első találkán)
Csúszkáló rákocskák a fatálkán.
Pálcikáink kergették őket
körbe-körbe
és egy kanállal csaltad tőrbe
végül őket éhesen.
Én mű-mérgesen
hadra kelltem véled
egy termetes páncélosért.
Kint nyálkásan nyomult előre
az Ősz, de belőle
nem jutott hozzánk semmi.
Enni!
Kacagta Cheng
Én pedig ettem,
és NAGYON szerettem.