Volt egy álom
Valaha létezett egy álom. Egy álom, mely életet adott. Minden este a párna ölelésében eltöltötte élettel a tested minden porcikáját. Betakart, óvatos, mézes csókot nyomott homlokodra meseszerű, vörös ajkaival. Vágytál rá. Vágyódva hajtottad le a fejed, várva, hogy eljöjjön. Láttad a lámpa fényének lassú, látomásszerű elhalványulását, érezted, érezted arcodon a sötétet, s vártad, vártad az álmot. Hű volt hozzád, mindig eljött. Megbízható, igaz barátként járt hozzád, hogy újra és újra életet adjon neked. Ő volt az egyetlen, akire mindig számíthattál.
Álom volt. Az álmok törékenyek, tovatűnő tünemények, akik az éj sötétjében járnak kecses, apró lábaikon suhanva. Igen, valaha létezett egy álom. Egy álom, mely életet adott. De aki ad, az el is vehet! Sötét, ragacsos felleg szállt az álomra, áthatolhatatlan, ködös képzetté vált, s egyre ritkábban járt a szobádban. Átalakult. Átváltozott valami egészen mássá. Már nem az, aki volt. Az álom eltűnt, s helyet adott egy undorító, bűzös posványnak, mely már nem ad csókot, csak rád terül, összekoszol, tiszta bőröd sárral vonja be, s homlokodon érzed az émelyítő maszlagot, mely lassan folyik végig az arcodon. Ez lett az álomból!
Létezik egy mocsár. Egy mocsár, mely valaha álom volt….. Minden este a párna ölelésében süppedsz bele a sártengerbe, újra és újra elnyel a bűzös mocsár…..