Mondjuk
Mondjuk hogy egy sziklafal vagyok,
Szeretteim mind szikláim - nagyok.
Mondjuk hogy egy tengerparton vagyok,
Oldalamba minduntalan hullámokat kapok.
A víz karma kikezd, gyakran mardos,
Kevélyen állok - engem el nem mos!
Védem szikláim, s a saját helyem,
Míg erőmből tellik, makacsul ezt teszem.
A kőlapokat simítja a napsütés,
De jöhet repedés is, s vele az eltűnés.
Kínos egy malőr, de így van ez rendjén,
Csak a hasadék ne menjen szeretteim mentén.
A sziklafal hiánya lassanként nem rémít,
S a kövekből a víz új, nagyobb falat épít.
Így marad a szikla örök és végtelen,
Mondjuk hát hogy mindez örökké így legyen!
TT - 2010.03.08. Második babánkra várva