Reggel, mikor a fájdalom ébreszt,
Összerezzen a pillanat.
Néma léptemet vakon követve,
Megállok a vén Lánchíd alatt.
Előttem hullámok, sikoltó kövek,
A Vén nyög füstös terhe alatt,
Nem tudom miért is jöttem,
Dunába dobom kedvenc tollamat.
Mikor elmerül, szemtől nem követve,
Körbe veszik bomló döghalak,
Szemem ki pattan, kezem kietlen,
És egy tollal kevesebb marad.
2008. február 13.