Tudom sosem lesz az enyém,
Mégis torkom szorongatja a remény,
Szívmelengetően bájos, égi tünemény,
Fehér fellegeket hozó, angyali teremtmény.
Tekintetében ártatlanság ragyog,
S, ha rám vetül, lelkem nem vacog,
Gyengéden magára ringatja szemem,
És ez idő alatt láncra veri szívem.
Lágy mosolya hófehér arcának ágyasa,
Ő is a szerelem hű cinkosa,
Bársonyos bőrének fenséges illata,
Orrom buján, forrón cirógatja.
Selyemből tündöklő fekete haját,
Meseországok hercegnői is akarják,
Simogatni való, csepp kezei...
...Világok lelnék bennük otthonaik.
Soha sem lesz enyém,
Torkom szeli a remény,
Szívmarcangolóan bájos tünemény,
Viharfellegeket hozó, ördögi teremtmény.