Újsághír:
Egy ember kiugrott a lakótelepi kilencedik emeleti lakásának ablakából.
A rendőrség nem talált okot az öngyilkosságra az ember egyedül volt.
Általában Magyarország az öngyilkosságok számát tekintve élenjár a világ országainak sorában.
Még megült az ablakpárkányon csendesen
mint riadt, fázósan didergő kis rigó
puhán és egyszerűen.
A miért-eknek már a végére jutott,
s lemondtak róla mind az angyalok.
Az összes telefonszám is elfogyott,
s nem csábították vissza már a démonok.
Még visszanézett, búcsúvillanással
s némán peregve, forogva a mélybe hullt
egy utolsó felszakadó sóhajtással.
Tőled, Tőlem, Tőletek kérdezem,
Ön-gyilkos lett-e, s e kérdésen
kitartóan elmereng a lelkünket
alattomos féregként maró lelkiismeret.
Mert mondjuk együtt érző közömbösen
Neki, Nekem, Nektek, - mindannyian
Túléled majd csak tarts ki erősen.
S mint kígyó siklunk is tova
mert megriaszt hittelen nyomora.
És nem mondunk befejezetlen mondatokat,
Nem hagyunk nyitva segítő talánokat
Ki tehetné nem ad ajándék perceket
riadva nézzük a kiürült lelkeket.
Ő döntött így. Próbálod menteni
Magad, Magam, Magunk,
de valahol mélyen megül az érzés
vajon mind ártatlanok vagyunk?
s, hogy miért mondom el mindezt
Neked, Nekem, Nekünk?
mert e kifakult világban megtörténhet
Veled, Velem, Velünk,
hogy ülünk az ablakpárkányon
Csendesen, mint riadt, didergő kis rigó
puhán és egyszerűen.