Az én nevem Koszorú
Csengése tán szomorú
Fű zöldjében guggoló
Körtáncba zárt sóvárgó
Mér búslakodsz daloló,
Kinek neve Koszorú?
Körbevesznek táncolók
Az életet mér fájlalod?
Majd magad is belátod
Látszat uralja a világot
Azt hiszed ez örömtánc?
Körbezárva öröm tán?
A koszorú eldobja levelét
Levelével pusztul ezernyi ér
Lehull egy csepp borostyánvér
Bár szíve még az életből kér
Dalom ezért szomorú, s
Nevem egyben szimbólum
Szimbóluma hamvadó létnek
Hol jónak lenni nem éri meg
Daloló! Ha nincs remény,
S becsület már nem erény
Hová menjek, kiben bízzak?
Fájdalmam meg kivel osszam?
Életem kezdetén, mikor
A napfény bőrömhöz ért
Meleg kezek óvták lelkem
Szép szavak szívták vérem
Koszorút is tőle kaptam
Ki szeretett, kiben bíztam
De egy nap nyoma veszett
Utolsó levelem is odalett
Tanácsomat jól fogadd meg
Bizalmad csak szívedbe vesd
Fájdalom lávája ha feltörni kész
Tűrjön a szív, ne kívánjon vészt
Egyszer volt, hol nem volt
Sosem volt, másként lett
Más világ hol boldogan
Nem a jó élt, viszont halt
Egyszer volt, hol nem volt
Mindig volt, mindig lesz
Bennünk, egy szebb világ
Erkölcs, mi emberré tesz.