Esti gondolat
Este van. A néma
úgy ülepszik körém,
mint ahogy moha nő
a hamv gránit kövén.
Gondolatfüzérem
minden kis darabja,
mint az urna ura,
a bú búra rabja.
Mi végett e test is
kedvtől porig égett,
szűk életutam is
égve ér majd véget.
Bárcsak csendes őrláng
kísérné mentemet!
Az önérzet heve
feléget, eltemet…
Ha nem kelnék többé
arany hajnalpírra,
végső óhajomnak
sírva írd a sírra:
Hulltában hamvadó
pernye csak az élet;
szökkenő szikrafény,
szellő szórja széjjel.