Harmatos avar illat settenkedik köztünk,
orrunkba száll, álmosít és megnyugtat.
Döglik a természet, sikolt ahogy oszló
tetemén jár a nép, s csepeg belőle a vér
vagy csak szutykos esőlé?
Hamarosan a dögöket fehér takaró
fedi majd, de hullát gyalázunk
s össze tapossuk, mit a
természet betakart
Mégis újra kezdi a világ, s apró
zöld gyermekeket szülnek a fák
A föld is éled és a hullák aszott
teste között küzd a fényért egy
új élet.
Majd az újszülöttek felnőnek, vírgonc
játékkal gyönyörködtetnek meg,
nevetnek, zöldellnek, erőt adnak
De végül mindig mind meghalnak.