Hazatérnek a bányászok, s akár a török mézet,
szecskázzák markaim mélyén az eufóriát…
Felocsúdott mikor felakadó szemeimbe nézett-
s felismerte másik felének gazdáját,
majd sátrat vert, így aszalódtak el ketten,
modern,naturalista szoborrá korrodálta őket-
a ballagó idő,míg átviharzott a világegyetemen,
lábai előtt görgetve őket mint holmi szemetet.
de Sade márkiként egyensúlyozom a téren,
hol köztörvényesből példakép lett,
obszcén leszek, harsányságom koppan a hegyen,
szájon csókolom a kővé dermedt Mansfeldet.
Az örömök húsmosójában pácolódva olykor,
felfogattatják velem ismeretlen értékeimet,
csupán a szerelmem zokog minden teliholdkor,
ajkaim trezorjából ilyenkor csak a lehelet-
mi szökik, s dühöm erekcióvá korcsul..
Van fénypont fénykoraim felvonásaiban,
a sötétség csak választani vélt,
ám zabolázatlan csikóként félre..tam,
hogy feltérképezzem az élet lényegét,
a sokszor csak kulcslyuknyi fényességet..