Akár egy felhörgött kántálás mocskos sorai,
megindítóak a képek mik feltűzik szembogaraimat.
Mosolyba torkollnak az összegabalyodó tekintetek,
s a szeretet finoman eltömíti gyomromat.
Ocsúdás előtt meggondolod kétszer az érkezést,
émelygek a test leigázásától újra meg újra,
unom a kölyköt, megkezdem a hosszas vedlést,
tengerész nótámat füttyögve indulok az életen túlra.
Kis tárgyaim vannak. Bérlő a szívem közepén,
meztelen ábrándjaikkal takarózó házfoglalók zaklatják,
meleg ölemre variációkat írok a parketta hidegén,
elmosódó arcokból válogatva szereplőgárdát.
A hedonizmus marionettjeként ilyen fiatalon,
legyen boldog az ember!- mondanád,
hihető szöveg, mikor elmosolyodik az oldalamon,
és megolajozza érzelemmel a droidját.
Ösztöneim felbujtására felkutattam harcom lényegét,
a nehezebb ösvény víziójával lélegzek,
a fájdalom megédesíti a lét minden egyes percét,
és érzem ahogy így is élek..