Távozás
Halkan koppan a csend szava ajkán,
Nesztelen, hallgatag, néma öröm.
Átsuhan fénymosoly ráncszabott arcán,
Olyan mint a hatalmas vízözön.
Táncol a könny szeme jéghideg sarkán,
Ha odanézel láthatod még.
Szépségről árad, tetteket kántál,
Bánatban, örömben eléldegél.
Mozdul az arca, mosolyog egyet,
Tán tündért látott az ablak előtt.
Halk lépésekkel az erkélyre lépett,
Repülni akart a felhők fölött.
Kezeit kitárta, szárnyaknak hitte,
Tudta, hogy elrepülhet majd velük.
Behunyva szemeit ugrott egyet,
S az apró tündérekkel messze repült.
Utolsó útján mosoly kísérte,
S szebbnél szebb régi gondolatok.
Emlékek, melyek szívében éltek,
S adtak a repüléshez bátorságot.
Szeme előtt régi gyermeki képek,
S olyanok, kik már nincsenek itt.
Mindenki ott van a gyönyörű fényben,
S akik itt maradtak, soha nem feledik.
by Molly
2012.01.02.