Lázas éjfél
Csönd csúszott a térre, mint holt virág
mikor lágyan lehull a földre, s fáj.
Üres volt már minden, kihalt a táj.
A fehér lapon éjfélt ütöttek
a nagy óra kurta, kék karjai,
majd elfolytak a körvonalai.
Padok folytak a fekete aszfaltra,
s én elkentem őket, mint festéked
a nyári zápor, s foszlik test éked.
Az oszlopszínészek meghajoltak,
majd kihunyt a fényük a fekete
padlón, mint egy remegő remete.
Csend volt, csak egy magas tetőn ülő
hörgő varjú kurjantott a tájba,
kiáltott vadul a félhomályba.
2011. április 21.