Dana, imádott anya
Köszönöm most neked,
Hogy voltál , idők tavasza
Megteremtve az örök életet!
Bran, fények titkos ura,
Nem ér utol téged a képzelet,
Fény őre, a tudás kapuja,
Irántad is nagy bennünk a tisztelet.
Ceridwen, mi szemünk elé vetül,
Az éjszaka fényeként ragyogsz a népre,
Asztalunkra új bor, friss cipó, ha kerül,
Téged áldunk, ezüst Hold tündéri fénye.
Brig, add meg mindazt,
Mit gyermekeid kérnek,
Ami elhozza a tavaszt
Ismét a kelta népnek!
Dagda, mindenek legnagyobb istene,
A mindenség ura, hálánkat
Zengjük szüntelen, a szív tele.
Áldozunk, az étkek mind rád várnak.
Epona, te, hátasaink anyja,
Lovaink általad vannak jó erőben,
Az istállóban mindig van zab és friss szalma,
A csermelyt te fakasztod messze az erdőben.
Dylan, ha ajkunk halétekre vágyna,
Kilépsz a habok közül elébünk,
Te teszed a tálra
Ha éheznénk, aznapi ebédünk.
Govannon, ami a komló s maláta,
Folyékony kenyér, bizony a sör ez.
Friss italunkat te töltöd kupánkba,
Amiért a tisztelet téged is övez.
Gwynn, alvilági tündérek királya,
Mesebelinek tűnhet talán léted.
Legyen dicső néped mesés országa,
Add, hogy boldogságban, minél tovább éljek.
Domnu, a mélység és a szólás istennője,
Neked köszönhető a levegő, s a beszéd,
Te lettél így minden szépség teremtője,
Egy szónok tőled nyeri minden erejét!
Branwen, a jeges tengerek szívmelengetője,
Ha megtalálsz, ajkamon máris édes csókod.
Népünk tengeri szerelem-istennője,
Add, hogy nőm sokáig élvezhessen bókot.
Gwydion, az egészség legnagyobb mágusa,
Hadúr, néped oltárt épít neked,
Hófehér paripák felszentelt árusa
Kizárólag csupán a te gyermeked lehet.
Cerunnos, agancsos vadak ura,
Hatalmas égi fejedelem.
Tudod, a vándor lába alatt az út pora,
S a gyomorban a hús milyen fán terem.
Flidais, Cerunnosunk egyetlen asszonya,
Erdők alakváltó úrnője,
Léted a vadásznak a legnagyobb csoda,
Ha szarvast ejt íjának eltévedt vesszője.
Creiddlyad, nyári mezők, virágok illata,
A mezei pázsit,a nyugalom, mi te vagy.
A hajnal megcsillanó, varázsos harmata,
Vágyom, hogy néha magaddal ragadj.
Dianechit, ékszerként hordoz a nép téged,
Megújulás, orvostan kovácsolt istennője,
Mint a tiszta ezüst fénye, oly szépet
Halandó nem látott még teremtő erőbe’!
Lugos, a fényességes hadúr, dicső isten,
Akihez az árva minden nap mond imát,
Tarts meg gyermekeid továbbá is a hitben,
Aki templomot épít neked, és mindörökké imád.
Scota, a félelmetes árnyak úrnője,
Te előre látod, mit hoz majd a jövő,
Retteghet mind, akinek nincs már jövője,
A tiéd nem építő, de pusztító erő.
Druantia, a papság fényességessége,
Hálánk, és tiszteletünk övez téged,
A szenvedély, nemiség dicső egészsége,
Oltárodnál áldozzuk neked a szépséget.
Fehér Hölgy, kit nem merünk nevén nevezni,
Gyászt és bánatot hozol, hogyha jössz,
Mégis szükség van rád, nem tudunk feledni,
Félünk, rettegünk, mégis tiszteletünk üldöz.
Ogma, neked köszönöm, hogy írok,
Amikor a lant húrja ismét megpendül,
Az ihlet megszáll, múzsám légy, s ha bírok
Dalomat hallva sok lány ismét táncra perdül.
Coidius, fürgeség és háború ura,
Vér folyik ott, ahol megjelensz,
A mező mellett erdő, birtokod kapuja,
Vadak ura, tiszteletünk övez.
Manawydan, a tengeri flották mind tied,
Add, hogy mielőbb célba érjen hajónk,
Nyugtasd le a tengert, jó irányba vigyed,
Áldunk, ha amire vágyunk, megkapunk.
Nodons, drága Nodons, te, a legfőbb erő,
Általad lehetek én is örök ifjú,
Bőséget hozol, tudom jól, teremtő,
Pennát adtál kezembe, így lehettem író.
Pwyll, csalás ura, tolvaj fejedelem,
Negatív isten, kit kevesen szeretnek.
Sok kín, sírás, baj szárad lelkeden,
Így, aki megtagad, az nem lesz eretnek.
Taliesin, varázslók, bárdok dicső ura,
Bölcs vagy, képes érezni a jövőt,
Talán megnyílik majd kastélyod kapuja
Hű szolgád megfáradt lelke előtt.
Math Matonwy, az abrakadabra a mesterséged.
A varázslást te oly mesterin űzöd.
Boszorkányok, mágusok követnek vakon téged,
Bódítasz, így nem érzik orrfacsaró bűzöd.
Brigantia, ahol te vagy, ott a nyáj béget,
A harcot mindig nyerésre fordítod.
Szűz vér, s tiszta víz űzi az ellenséget,
Ki megsebesül, azt csókoddal gyógyítod.
Rihannon! Ha varjak szállják meg a mezőt,
Tudom, te jöttél el ismét közénk.
Minden madár tied, de alvilági erőd,
Érted bármikor bárkit leölnénk!
Morgan, a víz kísértet királynője,
A te csókod érint, ahányszor szomjazunk.
Bár nem élsz, félnünk kéne, hisz jövője
Annak van, ki imád, ezért imádkozunk.
Sucellus, te, ki az ég pörölyét hordod,
Bőség, siker, erő dicső égi apja,
Ha vétkezünk, néped villámokkal sújtod,
Gondunkat viseled, mint egy szerető dajka.
Macha, fantomok királynője, élet, s halál anyja,
Te tudod, mily gyarló is a férfi ember.
Mit megérdemel, tőled csak azt kapja,
Irgalom, szánalom részedről hát nem kell.
Lear, alvilág ura, egykor király voltál,
Bár te vagy a sátán, nem vagy igaz isten.
Erősebb, s élőbb vagy minden halandónál,
De míg mindketten élünk, dolgunk egymással nincsen.
Merlin, druidánk, dicső, szeretett mágus.
Köztünk élsz örökre, ezoterikus hős.
Ingyen adtad tudásod, nem mint vándor árus,
Aki téged követ, gazdag és igen bölcs.
Titeket kérlek, szánjátok meg e szolgát,
Oly sok nyomor, és keserűség éri,
Egész életében a népét, és titeket szolgált,
És most sem magát, hanem szeretteit félti.
Áldjátok meg, Isteneink ismét a kelta népet,
Hisz minden nap egyre jobban fázunk és éhezünk,
Remélünk, és talán ismét merünk álmodni majd szépet,
Ha lesz az asztalon minden napra friss, puha kenyerünk!
Anno. Andornaktálya, 2012. február 10.