Emlékek a jövőből
Sóhajt kovácsol tiszta lelkünk,
majd büszkeség dagasztja jobbik felünk
ingadozunk jobbra s balra
hisszük a rosszat bizonytalankodva
átkozzuk csak fürge létünk
fájlaljuk azt is, mit meg nem éltünk
hát melengessük bíbor vérünk
érzékenységünk szobrába sebeket véssünk
Ki szemlesütve magát dédelgeti
mások hangjában az Igét reméli,
meg nem hallja önnön szavát
kérdőre vonja Buddha mosolyát
félelmében mások gyötrője
elnagyolt gondolatok temetője...
Maya fátyla takarja szemét
Hibát hibára vétünk
Mások fejében gyakran élünk
saját hitünkkel alig beszélünk
hibáztatunk mindent, ami mozog
érthetetlen indulat zsigereinkben buzog
magyarázunk, magyarázunk, bizonygatunk
találgatásokra tényekként hivatkozunk
s a bölcsesség után ,csak loholunk...
el nem érjük
Mérhetetlen vágyainkat magányba fojtjuk
létünk szerényen, csak örökké akarjuk
eltapossuk jövőnket a lehetetlen jelen okán
mégis magasztaljuk tetteinket
az önelégültségünk legmagasabb fokán,
Hisszük büntetlenül kapálódzunk,
de méregfiolát szopogat gyermeki ajkunk
Kőbevésett törvényeknek ellenállunk
modernséggel, eszeveszett hittel replikázunk,
pénzzé tesszük mindenünket
újra temetjük Őseinket,
elfelejtjük Mindenünket...
elfelejtenek minket.