!
Csattog a fog.
Felbődül a szó
Fagyos lehelet-köde,
És
Akár a só,
Behinti régi sebeidet.
Ezer év tele
Vonaglik el talpad alatt,
Majd
Lassan megmoccan,
S
Elhátrál a végtelen.
Szilaj énedre
Csókot fest sárga, piros
Árnykezével, de
Arcod ég, akár egy rongyos
Emlékekkel telerótt papiros.
Szerelmet szeretnél.
Esküszöl;
Te meg - tennéd, míg
A világ önnön porába nem
Fullad s megrohad.
- De mit? -
- De mit? -
Üvölt, és suttog rád
Az isteni szél, s vihar,
Minek lomhán őrlő szava
A sóval hintett nem-tájra rivall.
< Mindent! Bármit! >
Csapsz le vérfolyammal
Kidöngölt íriszeddel
A körötted tátongó semmire.
< Csak legyen valakim, s legyek akárki!>
-
-
-
Kuncog a semmi.
Üvöltve sír a mindenség.
Mocsarak gurgulázó kacajaként,
Gyomorsavak forrongó ömlenye ként
Hörög fel, akár egy születő istenség.
-
-
Nincs válasz.
-
Mosolyogsz