Idegpályák vezetékei szikrákat hányva feszülnek-
csíkokat borotválva a mezőben,s a borbély vérzik-
kitáguló orrlyukak navigálják a rémületet-
kisgyerekek arcára,kik az eufória áldozatát nézik.
Hangyaboly metropoliszából szökött a lélek,
Kalkuttai nyomornegyedben bádog alatt rág ópiátokat ,
unott szendeséggel oszlanak az ujjpercek,
fekete füsttel feledtetve bennük felejtett fájdalmat-
mi disszidálásra sarkallta az életösztönt,
tarkaságba csomagolt Istenek markán mereng majd tovább,
aki a nyár mellére bukva elköszönt-
eozintól terhes lepkék húzzák nehéz koporsóját.
Kulináris révület száguld végig receptorok sztrádáin,
egy perccel a kitörés előtt,
mellkasod alatt szunnyadó vulkán erejét gyűjti rátartin-
szemeid horgáról a kapást leveszed.
S hideg lének csapolnak le unottan,
proszektura töltelékek tízóraijába köpsz bele tehetetlenül,
idegeid tekeregve menekülnek a tömeg extázsiban...
Mint pillangók szárnyai-szemeid kinyílnak,
körmeidre égett csikkekkel szemezel forrón,
mérlegelve hol vezettek meg a látottak-
önimádat petíciója robog fel-le torkodon-
hogy letranszformált álmaidtól menekülj.
menekülj!
menekülj!
menekülj!
menekülj!