Egy tavaszi alkonyon
Nézek ki az ablakon
Ábrándozok, merengek,
Hogy mennyire szeretlek.
Gondolataim csak folynak,
Mint patak, meg sem állnak.
Álmaimban szereped
tölti be a fő helyet.
Felébredni nem merek,
Hisz mi lesz, ha felkelek
S megvilágítja a nap,
Hogy te csak egy álom vagy.
Váltja egymást két éned
Minden nappal és éjjel.
Nappal csak távolról nézlek,
Éjjel mellettem érezlek.
Fogod a kezem bízva,
Hogy vége lesz a kínnak.
Most is itt vagy mellettem,
mégis mérföldekre tőlem,
S közelséged csak én érzem,
Másoknak nem számít léted.
Így az alkonyon merengek,
Hogy mennyire szeretlek!