Az
Égben sebként,
Pajzánul kéjeleg
A boszorkányok éj-jele.
-
És gördül a mindenség,
Hadat űz a holdvilággal.
-

Benne pőre istenségek lelke
Maszatol oly’ ősi lánggal,
Oly’ mell-kas-roppantóan őszi vággyal,
-
Mint a szívek elpattanó, gyenge
Rovátkái,
És a már mindenre kapható
Álompor atkái.
-
Gyönyörű,
Est-éji ember,
Kinek körme elmarja
A rég áhított tudást:
Az est bűnbánó kanosszáját hadarja,
Ha szívén szív csüng, és nem bukás.
-
De ki álmodja az iszonyatot?
Egy üstben kevert álmodó rém, mi
Fás zokszóban kakofon melanzzsal kérdezi,
Hogy akarsz-e játszani…
-
Akarsz játszani?
-
Látszani?
-
Látsz?
-
Át?
-
Á?
-
?
-
.