Egyenruhás férfi
Pirospozsgás arcát ellepte a virradó reggel,
Vajon csak én látom így, vagy valóság lehet?
Kárhozott tekintetét egyenruhába dugta,
Kék ingjén egy fáradt cérna szemét behunyta.
Forró ölembe fektetném csillogó szempárját,
Találja érzésim, érzésnyi értékek kápráját.
Hánykódva fekszem test-hullám tengerén,
Bár patak vagyok óceánnyi cédája mezején.
Figyelmem egyenruhájáról lába közé halad,
Megrettent egy gondolat: Nekem ezt szabad?
Felsőbbrendű és hatalmas, de nekem hatalmatlan,
Hisz bár valóban tiltott kincs: hervadhatatlan.
Égett mézdarab szívem ütem-verte rejtekén,
Hát csókoljon áfonyával, altasson emberként.
Apró pocakja, alacsony termete egyszerű tény,
Nekem mosolya ragyogó, mint ezernyi napfény.
Hálátlan élvezi alkalmi-mátkái ömlengését,
De értéket nem mert találni önkilengésén.
Hányszor hánytatott hálátlan hitével,
Én-ámított szava tökélye lidérces.
Átvágtam önmagam, ábrándokban élek,
Tündér-por erejével háborúba kezdek,
Álmom volt egy egyenruhás férfi szeme,
De jogszabályba lép, így nem lehetek vele.
2010. június 9.