Kerestem azt, ki feloldozhatna
bűneim alól, de a Pokolban
ragadtam rideg arccal.
Eszközökkel vigasztalom lelkemet,
sivár lelkű hercegnőkkel.
Csak ennyi maradt - a puszta testek.
Elbűvöltél, de te a végén mégsem nyújtottad kezedet,
pedig kitártad előttem gyönyörű lelkedet.
Csak ez a gyönyörű kín az, mi életben tart.
Elbűvöltél, de te a végén mégsem nyújtottad kezedet,
s most csak a Styxben sodródom végtelen.
Csak kesergek magamban, elbújva, zajtalan.
Már rég nem láttam arcodat,
már rég nem hallottam hangodat.
Csak képzed bennem a dallamokat.
Lelkem elhervadt orchidea,
hát miért nem öntöd fel mannáddal?
Elpusztulok lassan, magányosan.
Hát csak reményem él tovább,
mi írja bennem lelked dallamát,
mi okozza lelkem kínhalálát.
Ne kínozz, tépd ki lelkemet!
Ne érezzem szerelmemet,
ha csak az üresség marad nekem...
Elbűvöltél, de te a végén mégsem nyújtottad kezedet,
pedig kitártad előttem gyönyörű lelkedet.
Csak ez a gyönyörű kín az, mi életben tart.
Elbűvöltél, de te a végén mégsem nyújtottad kezedet,
s most csak a Styxben sodródom végtelen.
Csak kesergek magamban, elbújva, zajtalan.
Elbűvöltél, de te a végén mégsem nyújtottad kezedet,
pedig kitártad előttem gyönyörű lelkedet.
Csak ez a gyönyörű kín az, mi életben tart.
Elbűvöltél, de te a végén mégsem nyújtottad kezedet,
s most csak a Styxben sodródom végtelen.
Csak kesergek magamban, elbújva, zajtalan.