Kételyek közt állva, várom hogy szóljon
De fülemben csupán csak a csend ég
Vágyok rá, hogy csak egy tanácsot adjon
De ő már nem beszélt nagyon rég
Csak egyszer szólna, mondaná mit tegyek
De ő csupasz csendben nézi hogy szenvedek
Élete a kezemben, Szólj!- Üvöltöm sírva
Feszül,szorít a csend, még mindíg néma
És egyedül maradok, a semmivel összezárva
Ő is fél egyedül, de nem szól, mert játszik velem
Tudja egyedül kell mennem ebbe a csatába
És nem lesz senki velem, csak a végtelen
De nekem a csatába csak ő kell, hisz ő ad erőt
Mért nem töri már meg a hangtalan levegőt
És a csata előtt belehalok a csendbe, szenvedek
Mert a szív nem néma, csak nem hallják meg az emberek