Kíncölöpön rángatózik
az ifjúság édes bája,
megfeketedett arcából
véres habot lövell szája.
Vijjogó égi madarak
kergetőznek teste fölött,
játékosan csókot lopva
tűnnek el a felhők között.
Megtépázott szomjas torzó
emlékekből vizet hörpint,
megfeszítve szegett nyakát
kacag sírva pokoli kínt.
Véres pára tör fel mélyről
cseppenként a földet szórja,
utolsókat lélegezve
felzokog egy régi nóta.
Tágra nyíló pupillákkal
rángatózik zúzott teste,
enyhet adó simítással
lágyan csókolja az este.