Legyél te is Csillag
Vágyom a felhők közé, szárnyalni a madarakkal, könnyen lebegni a napsütésben. Lelkem szárnyalna, de a test, mint hajót a horgony, láncol a földhöz. Vágyódva nézem a csillagok tengernyi fényes összességét, s arra gondolok, rab vagyok. Foglyul ejtett egy szörnyű, bántó világ. A csillagok szabadok! Ők szárnyalnak, fent a magasban, száguldva a végtelen messzeségben. Rájuk nézek. Bámulom, csodálom őket. Bárcsak velük szárnyalhatnék!
Szemem lassan felizzik, a vérem megfagy, érzem a hideget, kezd sötétedni. Földre hullok, de közben tudom, a lánc elszakadt! A horgony lassan süllyed a mélybe, s közben a lélek megkönnyebbülve tör felfelé. A börtön fala leomlott, s, aki eddig rab volt, most szabadon tör a fellegekbe. Csillag vagyok, látom messze a Földet! Bágyadtan nézem, régi börtönöm maradványait. Húsdarab egy távoli bolygó ölelő messzeségében. Mosolygok, végre én is szárnyalok. Repülök fékevesztetten a több millió csillaggal, versenyzek a Nappal, elalszom a Hold mögött. Visszapillantva azonban elfog a szorongás. Fényes, csillagszemem könnyekkel telik, érzem fáj a távolság. Óvatosan, bátortalanul úszik egy gondolat a tudatomba. Áthat mindent, s egyre erősebb lesz….. A börtönöm volt az életem!