Itt ülve, azon merengek,
Hogy, hogy lehet úgy szeretni,
Hogy rá meginognak az egek
S bármennyire is fáj, mer után eredni.
Után eredni, ki karmol,
Ől, ölel, rúg s fúj.
Mint a vad gyermek, ki tombol,
Kire anyja rivall, csitulj!
Tud, bárki is íly lelkesen szeretni?
Íly tavaszi zsolozsmákat zengeni?
Vagy oly kiváltságokra szeret tenni,
Mint az elnem múló szeretettel élve lenni?
Van, ki itt megérdemli?
Ki mondani merheti egyáltalán,
Vagy az életben pillanatra is remélni,
Birtokosává válni talán?
Itt, hol mindenki kívánságai alatt rogy,
Hol az élet egyenlő a halállal,
Hol érzéseinktől életünk lángja fogy,
Hol a fény a sötétséggel szövetséget válal?
Itt, hol elmúlik a végtelen is!
2009. 12. 23.
Dunakeszi