Egy cinikus, legyintő mozdulat volt csupán,
S mégis beleremegett a föld.
A fák gyökerestől futásnak eredtek,
Összetaposva minden útba kerülőt.
Borzalmas volt látni, ahogy életért könyörög
A pusztulásnak indult természet.
De az idő, mely már nem csak szorongatja,
Most hirtelen felemésztené az egészet.
Cinikus mozdulat volt, s mégis végzetes,
Mert rombolást indított vele
Felhők gyülekeztek a jajveszékelők fölött,
Ez volt az apokalipszis kezdete.
Füstöt ereget a kitörőben lévő öreg vulkán,
A gyom mellette rég elszáradt.
Feltámadt az észak felől fújó jeges szél,
Haragosan tépkedi a rohanó fákat.
Tombolnak a folyók is medrükből kilépve
Hegyeknek rohannak fejjel.
Lavinák zúdulnak a mélyebb völgyekbe
Nem törődve semmilyen élettel.
Az óceánok, s tengerek féktelen gyilkolnak,
Szárazföldeket kebeleznek be.
A magas területeken hasadékok nyílnak,
Erdők, sztyeppék tünedeznek el.
Tompán csillog a haldokló napkorong,
Élete már nagyon a végét járja.
Mindenki olyan mint egy fanatikus,
Ki a nem létező megváltását várja.