Törp vadász dala
Gyermekként nem értettem, miért vagyunk mi kicsik,
És miért nem kedvel senki igazán...
Már tudom, az emberek azt hiszik,
Ostobák vagyunk, fintorognak bőrünk illatán.
Tíz éves koromban kellett azt eldöntenem,
Harcos lennék-e inkább, vadász, vagy pap...
Nehéz volt, de megért küzdenem,
Sok vér folyt már, több száz vad végezte kezem alatt.
Két társam, kik nem hagynak el, fegyverem, s medvém,
Csak legyen elég golyó az erszényben...
Megyek a befagyott folyó mentén,
Mert még ma szeretett városomba kell elérnem.
Remélem, a sok farkas nem lesz éhes ma,
Valahogy nincs kedvem vadászni rájuk...
De tudom, ahe gyikük rám támadna,
Holnap már téged is melegíthetne a bundájuk.
Kitanultam a nyúzás minden csínját-bínját,
És ruhát is varrok bárkinek bőrből...
Soha nem feledem atyám sírját,
Aki életét vesztette értünk egy troll tőrtől.
Megérkeztem, előttem már az öreg kapu,
Tudom, hogy nagy vagyok én a kicsik közt...
A vaskohóban parázslik a hamu,
Törp társaim még mindig mithrilért vájják a löszt.
(Kelt: Andornaktálya, 2009. augusztus)