Tehetetlenül állok, zárt szemekkel,
Zárt lélekkel, millió titokkal.
S ha felszisszen: Menni kell, menni kell!
Óvatosan, csendben hív, éjjeli okkal.
Ha pendül a húr!
Mert ha pendül a húr, nincs megállás,
Nincs bennem hatalom gátat vetni,
Vagy szent törekvés, áldott szent látás!
Csak eleven húst, csontokat szedni.
Ha pendül a húr!
Akkor más kéz játszik lelkemen,
Más forr ereim rejtett zugaiban.
Más lesz előttem, más zsongó kedvem,
S mást hallok minden felcsattanó hangban.
Ha pendül a húr!
Többet élőn nem látok, s nem hallok.
Csak lobbanó gondolatok sokasága,
Mi megrohanja elmém. S azt vallom,
Azt, hogy az élet a test hiúsága.
Ha pendül a húr.