Kovászos ubi
valahogy sok volt már minden:
te, barátok, négy gyerekem,
munka na és magam, igen
magamból volt már elegem
mennem kellett gyorsan, gyorsan,
lelkem szökni most nem volt rest,
félrenéztem hát cinkosan,
de jött velem e lomha test
baktattunk ketten, én meg én
a Duna parton - hol máshol? -
kiskocsma terasz jött elém,
akkor ez kellett Mohácsból
'hogy beültem nem én voltam,
vagy én, csak nem úgy mint eddig,
nem volt jövőm, nem volt múltam,
nem hiányzott semmi, senkik
cigányt kértem, hozzá ubit
- kovászos, mint anyám szokta -
sört, reméltem kicsit butít,
( soha nem vágytam ászokra )
jó volt, istenemre, jó volt,
a teraszon ült egy senki,
falatozott, néha kortyolt,
a nihil mi körbelengi
fizettem és mindez elmúlt
magamra öltöttem magam
régi énem félve bámult
míg dúdoltam: tadam ... tadam ...
akkor volt egy délutánom,
- történetét nem ismered -,
ne haragudj, ma sem bánom:
magam voltam, és nem veled