Passzív tagként vicces az élet,
Egy kritika sem érhet.
Sem pozitív, sem negatív,
Alkotásvágyam sose hív.
Nem ér semmi,
Van értelme élni,
Nem hajt a bosszúvágy,
Nem zaklat már senki.
Ó jaj, magányos rím,
Páratlan sorú, ágyalatti rém…
Oh, my god, a szótagszám öngyilkos lett,
Míly kegyetlen, barbár tett.
Se tagolás, se helyesírás.
Ki, ha nem Te tudnád jobban, Te, aki: más.
Írhatok akármilyen fost,
Nem kapom meg, h ’Nademost,
Művész vagy, vagy mi?
Én jobbat tudok ezerszer is írni.’
Habár úgyse nézi senki,
Ó, hogy hozzászóljon az meg már…
Libamájhoz knédli.