Tévedésem
hittem akkor olyat nem lelsz
mit megfogadtam volna s lám
azóta érzem mint nevelsz
mióta meghaltál apám
Vágy
hadd legyek gyermek újra én
gondtalanul játszani tudón
elbújva kuckóm rejtekén
és nevetni szívből gurulón
Bocsáss meg
az este megbántottalak drága
mert mások felőrölték már idegem
te hoztad elém szíved kitárva
hát reá csapott le ökölben kezem
Ma
agymosott tömeg vesz körül
és tunya sekélyes világ
hol van ki még annak örül
hogy az aszfalton nyílt virág
Sándor György és te
harminc éve a liget füvén
egy szakállas lépett hozzád
és sután feléd nyújtott - kezén
boxkesztyűvel - egy szál rózsát
Szívdobogás
évek jönnek múlnak
érzem mégis, énem
lágyan ringó csónak
lelked tengerében
nincsen bennem óhaj
régen senki másra
ajkamról a sóhaj
szíved dobbanása
Bátyám
sűrű gyerek voltál én pedig kis vézna
és te mindig védted gyáva kistestvéred
kinek téged óvni egyszer kellett volna
mikor a kamion kiontotta véred
Alkony
ma ahogy vártam az estét
láttam az alkonyt irdatlan ecsetjét
mártani vérző napba
majd lazán odacsapva
a felhőrücskös vásznon északról délre
szívszorító hangulatot festett az égre
Már nem kellesz
tegnap irigy volt a szivárvány
mára csak elkopott halvány
körvonalad maradt kezemben ...
nincs okom, hogy kiszínezzem
Búcsú nélkül
friss tavaszok, vad nyarak, bús őszök, deres telek
marták lelkünkbe múltunk, és hittük többet nincsen
te és én csak mi, ám ma hiába kerestelek,
már kihűlt kezed érintése is a kilincsen
A Toronyban
a felhők közt növekvő pontra réved,
ajkáról elszáll még a ' hiszek egy ...',
szeme ablakról a naptárra téved:
kétezeregy szeptember tizenegy
Tél szele kél
Hó szaga van ma a szélnek,
csontomig érve mesél
démoni kéjjel az arcán:
őszt temet éjjel a tél.
Elmentél
lelkemben egy levél
mit szíved írt egyszer,
szerettem, szerettél ...
mától nem öregszel