Bús sötét őszéjszakán
Főnix sírogat egy fán
Izzó könnyeiben akaratlan
Ég porrá mind mi ártatlan
Lángba borul minden körötte
Hisz enyhülni képtelen sebe
A tűz véres lángnyelveiben
Sugár tör utat, zafírkék szeme
Társai mind egymásra leltek
Ám sorsa neki nem kedvezett
Elhagyta őt egyetlen párja
Azóta áll ott, visszavárja
Minden madár társat választ
Tavasz szelét, vizét áldja
Virága már más virága
S ő tél hidegét várja
Így lett az erdő neve
Lángkönnyek erdeje
Benne gyásztáncot lejtenek
Megszakadt szívek tengere
Vörös tollai fényüket vesztve
Szép feje szárnya alá szegve
Zokog halkan, keservesen
Elhagyták őt szerelmesen
Bús főnix énekét ki meghallja
Legszívesebben örökké sírna
Mert azt még az idő is belátja
Érték így nem veszhet kárba.