Bocsásd meg, hogy utánad kiáltok minden hajnal,
hogy minden este párnámra zuhanok, azzal
az ellibbenő gondolattal,
hogy nem várlak többé.
Bocsásd meg, hogy elfeledtem meghajolni,
könyörögni, hogy elfeledtem leborulni
és csak megkönnyezni tudtam
saját némaságom.
Bocsásd meg, hogy mosolyommal jeget olvasztottam,
majd szépen lassan jéggé fagytam
kihűlt álmomban s csak rád,
Rád vártam.
Bocsásd meg, hogy éltem, s hogy létem függött Tőled.
Bocsásd meg, hogy féltem, hogy senki nem őrköd’
majd álmom felett.
S bocsásd meg, hogy egyszer, úgy igazán
Szerettelek!