Így hull le jobb vállamra
a Hold remegve,
míg keréknyomokat
gyújt dideregve
s rakosgat ón szálakba
a dérre komoran.
Mellémtelepszik
a városi tél
s egy cinkén melegszik,
mind, aki él,
kába-halkan,
kékre martan.
És míg a klarinétszó
lassan el nem illan
én kirakóst játszom
csipkés ujjaimmal.