1819.12.07
I.
Adam
Álmatlan az éj!
Egyedül, itt a hidegben
S kóborol velőmben az a tény
Az, ami bomlaszt belül, bent az idegekben
Az-az egy gondolat, a lappangó vágy
Mely a legbelső zsigerekig fáj
Üvölteni tudnák!
Tetteimet, szavaimat
E sorok oltárán feláldozom
S természetesen legbelső gondolataimat.
A némaságtól, mint hidegtől, didergek, fázom.
Fázok magamtól, a léttől
S a bennem tornyosuló mélytől
Attól, ki magam lettem!
Isten nem akarhatta ezt!
Ezt a démont, ki sziszeg bennem,
Ki gyilkos, ki világok pusztítója lesz.
Muszáj, … kell vennem,
A hitet, hogy jobb jön,
Hogy elmarad a könny,
Hogy elmarad a fájdalom.
Nincs erőm most tovább írni …