A semmi peremén álltam
s tán látni véltem egy nőt,
ólom könnyek egyre hulltak
s az arcban felismertem őt.
Mögöttem fény s előttem
vörös nyöszörgő fekete út,
agyamban szólt a hangja
tudod, a pokolba vezető út.
Csökött s rémisztő árnyak
a lelkemre éheztek nagyon,
az entitás mellettem állt
ám tudtam,egyedül vagyok.
Kín, félelem bűze mindenütt
s magába ölelt a pokoli út,
lángolt köröttem a sivatag
éreztem,egy kéz felém nyúlt.
Sztüx hívó habjára meredtem
de a sötét víz,meder nélkül fojt,
perverz erőszak araszolt felém,
a pokol kéjesen belém hatolt.
Eres kezemben fogom botom
a józan ész, nem szab határt,
már megírták a pergamenteken,
nem üdvözül,ki a pokolban járt.
Ó az az út, a pokolhoz vezető,
szürke, arc nélküli üvöltő szájak,
harang,fény nélküli dallamok,
lét nélkül élnek,de nem a mának.
Ó,vigyázz világ,valami közelít
nyúlós, nem földi miazma árad,
csápjai itt -e síkon leledzenek,
a pokolba vivő út, egyre árad.
Rézi