4. emelet
Aláhullok, és mély zuhanásba kezdek. Elmélkedem.
Nincs borzalom, nincs félelem, csak felismerés:
bukott a vezér, s buktam én is vele.
Nincs a Halálnak ellenszere.
Karomnak lágy dallama már nem kalimpál,
nem érint kötelet, falat, peremet, már nem érint semmit.
Sehol semmi folt.
Átcikázik agyamon a gondolat, a bizonyosság:
az életemnek vége, ennyi volt.
3. emelet.
Zuhanva emelkedek új magasságokba,
a szeretet körbenállva ünnepel,
megindít a gondolat egyszerűsége,
miközben zuhanok a légüres térbe,
íme hát elindltam a fénybe! -- meghalok.
És várnak rám az angyalok.
2. emelet
Valahol betörik egy ablak,
de hogyan, s mint, nem tudom,
csak becsukott szemekkel bámulom
a láthatatlant, a régi ismerőst,
ki már kézenfogott minden őst,
a nyugalmat, és Istent.
Lassan-lassan feladok hát mindent,
csak béke van, és csönd..
És régi szerelem.
1. emelet
Igen, az a régi szerelem.
Úgy látszik, csak őt viszem magammal,
nem gondoltam volna,
de most olyan mintha szorosan átkarolna,
és nem engedne el sohasem.
Mióta zuhanok? Talán már évek óta?
Vagy igaz lenne, hogy csak két másodperc az élet?
Fura - gondolom magamban - érdekes elmélet.
Tiszta most a szivem, felkészültem a halálra,
s mint aki nagyon is jól ért mindent,
csendes derüvel nézek Isten mosolyára.
Talaj
A csalódás úgy zuhan rám, mint
a frissen otthagyott szeretőre.
Zúg a fejem, és nem értem: Miért?
S lassan fúródik belém a felismerés tőre:
Élek, és most már élni fogok.
És vár rám a szenvedés. De soha nem feledem,
hogy volt már egy számvetés,
számvetése életnek -- halálnak,
majd lassan-lassan engedek a vágynak,
hogy még éljek egy picit.
ui: A vers valós zuhanásról szól, 20 éves koromban ipari alpinistaként dolgoztam egy tízemeletes házon, míg le nem pottyantam a negyedik emeletről.